Megrágott maradék

Végre, olyan helyen voltunk Adelmárral, ahol kegyem is igazán jól érezte magát, nem csak amolyan jól, hanem extra jól.  Nem tudom miért, hisz "csak egy egyszerű este" volt, hárman italok mellett, nevetve. ...még alkohol sem volt a poharamban, hogy abból aztán indokot lehessen gyártani, és mégis..   A hangulatom koronája pedig akkor került meg, amikor Flóra aznapi első sms-ét olvastam...  

Most olyan tök jó, hihetetlen, de mégis igaz, végre volt egy nyugodt és kellemes közös családi vasárnapi ebédünk. Piros karikás nap!  Ilyenkor tudom ám szeretni őket, csak ugye általában nem ez van, bár most inkább koncentráljunk arra, hogy most épp mégis! 

...és persze ne feledkezzek meg arról se, hogy é'sapámnak a héten volt egy nagyon szeretnivaló húzása. 

Nem történik semmi, mondhatni vegetálok, persze mégsem, csak így érzem... Olvasok, aztán idézek belőlük, például ilyeneket, hogy:

"Azt is megmondta, hogy ez nem szerelem. Soha nem fájna érte a szíve, soha nem lenne képes szenvedni miatta, márpedig a szerelem próbája a szenvedésre való képesség."

/Palotai Bori s- A férfi/

Társadalmi életet élek. Flórázok, Dédézek, Adelmározok, néha Achelusz. A franc gondolta, hogy ennyire nem lesz publikus mondandóm, ha a társadalmi élet rögös mikéntjébe visszaszocializálódom... Illetve lenne, mit mondanom, de azt megosztom a valós élet valós szereplőivel, aztán mire ide, a gép elé kerülök, valahogy nem ég már bennem az a leküzdhetetlen közlési vágy, mint régen, csak néha, mint pl. most. Így elkezdek írni a semmiről, hogy valamivé kerekítsem. 

Mostanában nem minden arany, ami fénylik érzésem van. ...pedig olyan tökéletes lehetne, csak ne lenne az a millió dolog, ami miatt mégsem az. Az ideálok mindig csak arra jók, hogy csalódjunk bennük, legalábbis esszem... Adelmárral mostanság eléggé viharosan vagyunk. Az agyamra mászik, még így is, hogy alig látom. El lett ez rontva az elején azzal a sok "sülve és főve is" dologgal, persze még jó, csak nem tudom meddig fogja jobban megérni, mint nem. Változtatnia kellene bizonyos dolgokon, ne soroljam, hogy miken, csak a legfőbbet: Nőjön végre fel, legalább egy kicsit. Felelőtlen és (azaz) szalad vele a világ, a 16-17 éves suhancok életét éli, persze szerinte ő ártatlan, és csak a sors fura játéka, hogy minden akképp alakul, hogy ezen alaptalannak vélt meglátásomat erősítse. No persze...

Igazából az is kezd gond lenni, hogy belemászok a burkomba, és elszigetelem magam még a gondolattól is, hogy újra érezhetek úgy, ahogy... Lehet nem a megfelelő embert választottam, és mindössze ez a porszem a gépezetben, persze lehet, hogy mégsem... Hiányzik az, hogy őrülten imádjak. Most csak amolyan langyosan szeretek, pedig tavasszal megőrülök, és most meg még emiatt sem... 

Kb. 3 hete: Jövök haza, nyitom az ajtót. A kulcs vége még a kezemben, felnézek az ajtóra, és az üvegen át megpillantok valakit, aki odabentről tekint kifelé, nagy visongatás, hátrálás...

Tegnap este: Ugyanez, csak kifelé menetben nézek fel, és kintről bámul rám valaki....

Van egy fakapunk. Két helyen megcsócsálva, épp akkora lyukkal, hogy a kisebb termetű ebek kutyaajtónak kinevezhessék. Ez is meg is történt, lévén, hogy párzási idő van. A szétharapdált lécek is ennek a következménye, csak hogy értsük nem alapból volt selejt a kapunk... Nos, ez a bejárat napról napra egyre nőtt, ahogyan a kanos vágyak is egyre magasabb szintet öltöttek a környékbeli ebekben, ugyanis van nekünk egy ilyen cukifinomságunk:

nőstény kivitelben (csak, mert a fotóról nem látszik), aki a férfi szívek egyetlen szem mazsolája. Óvtuk is, de mit lehet tenni, ha már megesett a nagy eset? Nos hagytuk, úgyis mindegy alapon, elvégre a bejáró szelektálta a kis és nagy ebeket, és csak a méretileg megfelelőek jutottak be, aztán történt, hogy kegyem, azaz én aludni tértem. Kereken másfél óra alvás után éhtelen nagy zajra ébredtem, ami gyanús módon a mi udvarunkból jött, és melynek kiváltó forrása néhánytól több eb, azaz már egy kész falka. Kiléptem, kizavartam őket, és a kapu mögé ideiglenesen felállított barikádon visszahelyeztem a helyére, majd valamicskét megerősítettem, magamban arra gondolva: "Eb legyen a mancsán, ki áttör". Nos, rossz hír, hogy alig egy órácskával később akadt ilyen négylábú. Kiabálás, nem alvás, szitkozódás, torlasz erősítgetése, minden volt. Aztán hajnali fél hatkor meguntam, és elhatároztam, hogy vagy egyesével kinyírom őket, vagy ha ez nem kivitelezhető magammal végzek. Fel-alá rohangáltak az ablakom alatt, verekedtek, vicsorogtak, ugattak, nyüszítettek, és minden létező általuk kiadható hangot hallattak. Kibattyogtam egy seprűvel, megkergettem az 5 fős bandát, majd majdnem hanyatt esve nyugtáztam, hogy biza ebben az 5 fős társaságban egy a bejáróhoz nem mért eb is tartozik, értsd: k*baszott nagy dög volt. Feltettem a kérdést, hogyan juthatott be, de nem sokáig váratott a válasz. megpillantottam a kaput, melyet a szó legszorosabb értelmében ártalmatlanítottak, azaz egy deszkát, teljes egészében szétszedtek, és azon keresztül megnagyították a bejárót. Nem, hogy ki voltam bukva, lévén hogy reggel fél hat volt, én meg nyolctól dolgozni megyek, hanem wáááá.

Szóval úgy határoztam, hogy semmit se bízok a véletlenre, és egy akkora farönköt cipeltem a kapu elé, meg minden egyebet, amit találtam, köztük egy beton virágállványt, hogy azon már én sem jutottam volna át egy könnyen, bármily erős szándékokkal rendelkezem is. Végre ők sem. Megnéztem él-e még a kutyám, akit alig találtam meg, hisz hiába szólongattam, nem óhajtott előjönni, félt, vagyis inkább rettegett. Egy halom cucc alól dugta ki az orrát, de csak annak hegyét a garázsunkban. Elmenekült a szexéhes horda elől. Megsimogattam, ami rossz, nagyon rossz ötletnek bizonyult, mivel tiszta egy adta nyál volt az egész kutya, persze ezt a félhomályban már csak akkor éreztem meg, mikor a kezem a szőrét érte. 

Ilyen egy átkozottul ebadta kutyául eltöltött éjszakát se kívánok senkinek. 

/Sylvia Plath - Üvegbúra/*

"A férfi: társat keres, a nő: biztonságot."

"A férfi: nyíl a jövőbe, a nő: az íj idege, amely kiröpíti."

"Épp ez az egyik oka, hogy soha, de soha nem akartam férjhez menni. Dehogyis kell, hogy én legyek az íj idege, amely a nyílvesszőt kiröpíti. Változatosságra, izgalomra vágytam, arra, hogy én magam röppenhessek szanaszét, minden irányba, akár az ünnepi tűzijáték rakétasziporkái."

"Az utolsó pillanatban valahogyan nem volt kedvem lemosni arcomról a két átlósan rászáradt vércsíkot. Megindító látvány volt, és eléggé feltűnő is, szerettem volna - akárha halott kedvesem emlékét - addig hordani, amíg csak magától le nem pereg."

* Ki képes leírni az üvegbúra szót, rövid u-val? A borítón így állt, hát gondoltam tuti én vagyok a helyesen írni nem tudó egyén, ezért elsőre én is így írtam, aztán utánanéztem, és lőn mindenhol hosszú ú-val írják, kivéve a könyvtári könyv borítóját... Ezt nem értem, nem érthetem... 

/Tóth Krisztina - Magas labda - Az vagy nekem.../ 

"Az vagy nekem, mi rég nem kéne légy,

lengő papír, én meg rászállva légy."

 /Tóth Krisztina - Magas labda - Letölthető csengőhangok/ 

"Kiraktalak szívemben a képernyőre,

és az összes ikonom eltűnt tőle.

Nézlek egymagam - közben vívódom."

/Tóth Krisztina - Magas labda -A koszorrú baba/

"II.

Van egy gazdátlan délután, ahol

nyitva kert, ott vár a hallgatásod.

Nehéz volt megtalálni ezt a sávot,

melyet csak képzeletünk birtokol,

hol halottan az idő földszagától

gyűrött ruhák közt fekhetünk. Te vársz ott

hol a tavasz nyárba ér, te vársz ott

ahonnan mindig elmegyek, de bárhol

találkozzunk is, mindig ugyanúgy hagysz itt,

ahogy akkor: Az esős parkban állva

búcsúzkodunk, te leinted a taxit,

s mint párás hűtőben a friss saláta,

belül az üvegen hajad mint

egy növény préselődik ablakára.

III.

Jó volna összefutni egyszer újra

az Állatkertben, mint két idegen.

Hogy várj csak, valahonnan ismerem

ezt a bácsit, mondanám, ahogy húzza

a fiam a ruhám, nézd azt a furcsa rózsaszín madarat, hogy állsz, de nem

jössz majd oda, más lesz az életem

akkor, mert nem mutatkozom be újra,

hogy ne kezdődjön, vége se legyen,

ne legyen pillanat, hol minden eldől,

hol nincsen részlet, mely lényegtelen,

bár lehet, hogy te nem emlékszel ebből

semmire már."

/Tóth Krisztina - Magas labda - A szerető álma/

"Ott éltem velük, napernyőket hordtam a kertben,

ez volt a munkám, és vigyáztam a gyerekekre,

miközben éjjel-nappal, erőmön felül szerettem

a széles, fehér lépcsőkön járva-kelve.

Aztán egyszer zivatar támadt, hordtam be a kintről

a játékokat, a kispárnákat a teraszra,

és mint aki végtelen, üres könyvből tekint föl,

hirtelen rádöbbentem, hogy mindennek semmi haszna.

Fejüket akkor levágtam és kimosott üvegekbe

helyeztem gondosan, mindet arccal előre

a márványlépcsők szélén, arra is ügyelve

hogy ki ne löttyenjen közben a vér a kőre.

Sírtam is azt hiszem, de tudtam, hogy nem vagyok őrült,

hogy az ő nézésétől fordultak a dolgok át,

és fájt, hogy nem láthatom többé nemzéstől megdicsőült,

verejtékflitteres, ünnepi homlokát."

/Tóth Krisztina - Magas labda - Játék, öröm/

"Tompa vége lett aztán. Úgy zuhant

az utolsó mondat az öblös csendbe,

mint amikor a hezitáló tudat

átbillenti a testet a kövezetre,

és estében még álmélkodik, hogy mégse,

mégse lett folytatás, pedig hogy akarta,

pár másodperc a vér szabadesése

a szív felé, aztán kattan, lerakta,

valamit hozzá kellett volna tenni,

valami frappánsat, ami lezárja,

de csak sípoló hallgatás, csak ennyi,

a felgyűrődött ég és lent a járda,

nézi szemben a világító betűket, 

hogy Játék, öröm: sose tudta miért

írhatták oda. Hogy az milyen üzlet.

Sokszor látta az erkélyről, míg élt - "

/Tóth Krisztina - Magas labda - Magas labda/

"Ez itt az éjszaka minden fénylő tetője.

Át kell ütni a folyó felett a Holdat.

Ez itt az életed, ide jöttél előle,

mert nem megy a halál, hiába gyakoroltad.

Ez meg a szél - nincs tőle könnyű dolgod.

Látszik, hogy lengenek a vezetékek.

Át kell ütni a szívedet, te boldog.

Ott száll a magas labda, még eléred.

Az ott folyó, fölötte lüktető ég.

Dobog, dobog, de koncentrálj a percre.

Közel nagyon: gyakorold, hogy csak emlék!

Kivel játszol, hova figyelsz? Te."

/Tóth Krisztina - Magas labda - Esős nyár/

"Kísért egy mondat, egy szavak nélküli hosszúkás öntőforma,

jelek és csöndek negatívja, minden más mondat bele van mondva,

mélyebbre alszom, követem tapogatva és nem hallok semmi mást,

rövid, zubogó képletté szűri az esőt, mint Einstein a relativitást,

egy hosszú-hosszú mondat, ami egész a Teremtésig ér le,

olyan öblös és mély, hogy a legalját nem hallom én se.

...

Lüktet egy mondat, egy emlék nélküli hosszú sebhely,

lüktet az álom selymes bőre alatt, hogy kelj fel, kelj fel,

Kísért egy mondat, egy szavak nélküli tompa sajgás,

jár a testben a mondat körbe, és nem akar mást,

nem akar szűnni, maradni, múlni, se megszületni,

egy hangok nélküli mondat és félrever éjjel a szív harangja

...

Beszél egy mondat, egy szavak nélküli hosszúkás öntőforma,

medertelen víz, bármit gondolok, alámossa,

csobog egy mondat, csobog és nem hallok többé semmi mást,

csak a hangok helyetti hangot, a süket felhőszakadást

..."

Dédével esőben kerékpárral nekivágtunk a városnak, nem bántam meg, kegyetlen sok fájdalommal lettem gazdagabb, persze csak is jó értelemben... A rekeszizmom, ááá.  Még Mz/x-szel is összefutottunk, mivel Dédé nem ismeri és a történetét sem tudja, így elmeséltem neki, had legyen felvilágosult. Délután Flóráztam, meg úgy egyébként is egész nap jó kedvem volt. Tűzszünetet kötöttem kiscsaládom 3/4-ével, így a fennmaradó egy személlyel már könnyen elbántam.  

Adelmár péntekig tartaléklángra lett téve, meglátjuk, hogy bírjuk egymás nélkül kereken hétfő reggeltől péntek estig. Eddig egész jól megy, bár hátra van még 2,5 nap. Igazándiból sokat lótok-futok, így nincs sok időm az agyalásra, amiből meg logikusan következik, hogy a nap is süt, szóval elvagyok, mint a befőtt, és senkit sem hiányolok, aki nincs épp ott, hisz vannak elegen, akik ott vannak. Na ezt megaszondtam. 

Csütörtökön Acheluszos napom lesz, ha lehet hinni az előrejelzéseknek. 

("Mindig megújítom magam, bennem napenergia van…")

Tegnap valami extra naphiányom volt, hiába fordultam a nap felé, álltam ki alá, egyszerűen nem tudott elég lenni. Végre egy napos nap (is) megtörte ezt az átok havas időt, nem csak azok az esős napok.. 

Eleven voltam, mint valami hiperaktív kölök, persze csak azután, hogy egy rossz éjszaka után két fájdalomcsillapítóval magamban legyűrtem a has- és fejfájást, valamint összehoztam, hogy még csak ne is szédüljek, ami nagy bánatomra új szokásommá avanzsálta magát... Két hete szinte folyton, van hogy egész nap, van hogy csak ébredés után, de a szédülés gyakori vendég lett, ahogyan 1,5 évvel ezelőtt a fejfájás, úgy toppant be ő (illetve "ez") is... Hivatlanul, és persze ki tudja miért... Ideje lesz benézni egy orvoshoz, valami általános kivizsgálás félére...

Playgirl nálamnál gyorsabban idézett Csernustól, ezért most tőle idézek:

1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.


2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...

(megjegyzés magamnak: Tanuld meg! Tanuld meg!!)


3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.

(megjegyzés magamnak: -//- )


4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!


5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?


6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.

7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!


8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.

9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!

10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?