Megrágott maradék

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.

Ők pedig: Playgirl és 69, szóval köszönöm!

2. A logót ki kell tennem a blogomba.

Szóval akkor ím a logo is.

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.

Nálam jobb oldalt vannak valahol a sálálááláááá rengetegében, de legyenek akkor itt is: PG és 69

4. Írni kell magamról 7 dolgot.

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blogtársamnak.

6. Be kell linkelnem őket.

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

...ím a 7 dolog (egyszer már megvolt 5, most összegyúrmázok még 7-et, ha addig élek is  ):

1.  1992 óta vezetek naplót. Az első füzetemben még rajzok is voltak, elvégre csak 7 éves voltam. Mindig is betegesen vonzódtam az írott szóhoz. Akkori helyesírási hibáimat nem firtatnám...

2. Képes vagyok agyfaszt kapni a helyesírás minimális, vagy attól nagyobb mértékű mellőzésétől. 

3. Egyszer beleszerettem(!) valaki írásaiba hang és arc nélkül, csak a betűkbe. 4 hónapig rajongtam érte, a legnagyobb odaadással, aztán szép lassan meggyőztem magam (Flóra és Zsóka is segített ebben), hogy ez nonszensz, így leépítettem magamban a dolgot, de csak a csodálatig, attól alább sajnos nem ment/megy. 

4. Ha nincs kit piszkálnom, keresek valakit. Született szurkapiszka vagyok. Eszméletlen szerencse, hogy olyanra akadtam, aki nagyrészt azért is szeret, mert folyton piszkálódom. 

5. Nem szeretem az egyszerű gondolkodást/látásmódot, a bonyolultat viszont imádom! A furfangos írások szerelmese vagyok, a mondandóval teli festmények/képek rajongója, a belelátós/belegondolós dalszövegek megrögzött hallgatója.

(Érdekes, hogy az eddigi 5-ből 4-nek köze van az irodalomhoz)

6.  Folyton furfangos és alávaló terveket szövök, teljes részleteséggel, melyeket aztán sosem viszek véghez. Nem lenne hozzá szívem, de a gyártásuk mindennél jobb szórakozást biztosít.

7. 6-7 évesen egyszer azt álmodtam, hogy megtámadott egy hatalmas béka, azzal a szándékkal, hogy megöl. Azóta imádom a békákat, valahogy a rajongójuk lettem. Úgy tűnik nálam valami fordított pszichológia van működőfélben, más magyarázatot nem látok... 

Ez a heten, mint a gonoszok dolog egész gyorsan összejött. Nem hittem volna, tekintve, hogy a múltkorinál 3 felvonásban mindössze 5 dolgot sikerült összeszedtem.. Akiknek tovább adom, mert gonosz vagyok, azok had szenvedjenek vele , szóval akkor álljon itt a kínozottak listája:

Magenta, Rika, Querida, Emma, Pennyroyalty, Vivus, Abszurdia

Már megint többet panaszkodom itt ( = a blogban), mint mosolygok, pedig nem is áll rosszul a szénám, csak valahogy sírni mindig jobban ment, mint a nagy örömködéseket papírra vetni, pedig van azokból is. Csak ugye az apró örömök hajlamosak elveszni nagy(obb) dolgok miatt, holott nem kellene...

Emlékezni kellene minden csókkal ébredésre, minden kedves szóra, az összes ölelésre, szeretkezésre. Arra ha sütött a nap, és nem fújt a szél, azaz az ennyire egyszerű, néha már mindennapi dolgokra is.

Arról meg ne is szóljak, hogy végre egy vizsgával több van az indexemben, sőt közeleg az utolsó vizsgám letétele, majd a diploma munka, aztán a nagy öröm, hogy vége a sulinak is... Hab a tortára, hogy kb. egy hete teljesen kigyógyultam a megfázásból, azóta újra vannak illatok, és ízek. Yuhé! Jándékot is kaptam a héten Adelmártól, egy csudiszép laptop-táskát, hogy "háza" is legyen a drágámnak. Ő meg két kiskutyust kapott, bár nem tőlem, de attól még meg kell őket zabálni, nem emberi, de nem is állati, hogy mennyire édesek, kis gombócok. A képek alapján kis csúnyáknak néztek ki, de élőben ennivalóak.    Szóval akadnak szép dolgok is, csak ugye egy-egy kiborulásom mindig előbb ad hangot magának, mint az, ha fülig ért a szám.  

"Milyen állat a pecsenye?"

Na vajon milyen állat...(?) Jézus és Mária, az ilyeneknek miért két lábuk van a négy helyett?? o.O Az egy dolog, hogy jó segge van ennek a Bódi Sylvikének, de esze az semmi...

Nem tudom, hogy sírjak , vagy nevessek ...

A tegnapom az valami über fantasztikusan indult, telt és ért véget...

Kezdtem azzal, hogy hajnali fél 5-kor felriadtam arra, hogy é'sapám a legkeservesebb módon zokog... Jó 10 perc kellett, míg konstatáltam, hogy Adelmárnál alszom, így esélye sincs annak, hogy ilyet halljak, ráadásul síri csend (milyen ironikus) volt. Miután tudatosult bennem, hogy senki sem sír, nemhogy é'sapám, azon kezdtem el agyalni, hogy mi van, ha ez valami rossz előérzet, és beteljesül a nap folyamán... Ná, hogy nem bírtam visszaaludni, a forgolódásomra Adelmár is felébredt, majd megvígasztalt, én meg édesdeden visszahorkantottam... Álmodtam is, persze, hogy exszel... Fél 9-kor Adelmár é'sanyjának visítására ébredtünk, miszerint a fiacskájának 9-kor meghallgatása van gyerekláthatási ügyben, ugyanis feljelentette az exfeleségét, aki 2 hónapja leszarja a bíróság azon döntését, melynek értelmében a gyerek heti 2 órát az apjával tölthet... (Ezzel kapcsolatos véleményem sem lesz véka alá rejtve, csak legyen időm, meg kedvem megírni...) Adelmár idegesen ronhangált fel-alá, hogy 9-re bizony nem ér be. Nézek rá, oszt mondom:

- Tűnés öltözni, odaérünk, elviszlek.

Oszt elvittem, 9:01-re ért be, míg a tyúk meg sem jelent...

Aztán szépen kétszer "mezítláb" csúsztam el ezen a ba*ott jégen, hogy olvadna már el... Kicsivel később meg ugyanezt autóval kiviteleztem. Hogy nekem mekkora mázlim volt, az nem lehet tárgya semmilyen vitának, ugyanis elbambultam az egyik kanyarban, persze mindezt csúszós úton, így sikeresen megpusziltam egy szembejövőt, aki az én sávomon haladt fél autóval helyszűke miatt... Kiderült, hogy épp a mechanikus Jánosunk (é'sapám haverja) volt a szerencsés szembejövő. Senkinek semmi baja, a gépjárművek is jól vannak, karcolás nélkül sikerült megúszniuk a "puszit". Na de itt még mindig nem volt vége a napak. Most jön a telt része. Hideg lakásba értem haza, 2 nap nuku fűtés, kint meg mínuszok... Elrendeztem a cserépkályhát és rohantam Zsókáért az állomásra, aztán é'sanyámért. Zsókával majdnem lekéstük a visszajáratát, egy megállóval tovább kellett vinnem... Flóránál semmi különös nem történt, talán az volt a nap legnyugisabb 2 órája, amit nála töltöttem. Hazaérkezésem után a drága laptopom bedöglött, még drágább é'sapám pedig üvöltött, persze nem a laptop miatt, csak úgy, mert ugye én egy semmirekellő vagyok, aki csak Adelmár, Flóra és Zsóka seggét nyalja, de hasznosat azt semmit se csinál... Hogy a háztartást szinte én vezetem, az ugye senkit nem érdekel, annak nincs megbecsülése, csak annak a munkának, amiért (mások) fizetnek... Magyarul akár reggeltől estig glancolhatnám a lakást, az se érne semmit, mert nincs aki fizessen érte...

Késő este megjött Adelmár, aki úgyahogy megnyugtatott ez a fenséges nap után. 

Kiről másról is lenne szó, mint Adelmárról?

É'stestvérem az utóbbi időben eléggé agresszív, magyarul harap, és csak kis híján nem szó szerint... Adelmár valahogy nagyon a bögyében van, szerinte: "Szemtelen, pofátlan (szinonima az előzőre - itt is látszik, hogy nem egy átgondolt gondolat ), kulturálatlan, azaz összességében paraszt!"

Szerintem meg épp, hogy egyik sem. Kevés tőle bontonban jártasabb embert ismerek, ennek ellenére tény, hogy vannak hiányosságai e téren is, de egyáltalán nem olyanok, és főképp nem akkorák, hogy bármely é'stestvérem által megnevezett jelző illjen rá.  Az tény, hogy szemtelenül magabiztos, de ez nem hátrány, sőt inkább előny. Egy önbizalomhiányos nőszemély mellé (ez vala én) nem is való másmilyen, ugyebár ismerjük a mondást az ellentétekkel...  É'sanyám, és é'sapám véleménye is ez, mármint, hogy prepotens, de inkább az legyen, mint nyámnyila nyúlBéla, nem-e? 

"Az egyik legfontosabb jellemvonás a nőiesség megéléséhez: a rugalmasság. Persze következetességgel párosulva."

"Mert a mai világban nem lehet mindig őszintének lenni, hanem kellő éberséggel meg kell fogalmazni azt, hogy kivel és hogyan lehet annak lenni. Mint a legtöbb ember, aki azt mondja: de hát én őszinte vagyok, én megteszek mindent. Mondom: Nem tesz meg mindent, mert nem az adott helyzetben teszi azt. Mert ez éppen olyan sarkos, merev gondolkodás, mint az amikor valaki folyton hazudik, és azt mutatja, hogy ő rendben van, de valójában nincs rendben."

"Akit én kihasználok, nem tudom tisztelni, miközben felismertem, hogy ő is kihasznál engem. Akkor egyrészt haragudtam magamra, másrészt utáltam is a másikat."

"Ha a félelmek erősebbek az embernél, az súlyos kihatással van a nőiesség megfelelő megélésére."

"Mindenki azt az energiát és kisugárzást kapja, amit ő ad másoknak, de csak azt adhatja, ami benne van. Mert mindig azt kapjuk vissza, amit önmagunknak adunk. Ez egy alaptézis. Ha önmagunknak nem merjük megadni, azt amire szükségünk van, másoktól sem fogjuk megkapni, csak erőszakkal elvenni. A megszerzés azonban nem békés út, hanem háború. Tiszteletet nem lehet kicsikarni, ha én tiszteletet csikarok ki, akkor én vagyok a diktátor. De az akkor valójában nem tisztelet, hanem félelem. Óriási a különbség."

"Az önző azt is megengedi magának, hogy rendszeresen 10-15 perceket késsen, úgy hogy ezért már nem is telefonál a másiknak. Ezt azért teheti meg, mert a másik fél részéről nulla következmény van. A pasi, aki szeretne a másiktól valamit, hagyja magát kihasználni. Lehet, hogy már ordibált, hisztériázott is, de igazából semmit nem tett. Igazi szószátyár. Mert nem a késéssel van gond, a mai rohanó világban bármi történhet, balesettől kezdve addig, hogy a munkaidő lejárta előtt a főnök a kezembe nyom egy papírt, amit sürgősen el kell intézni, de ott van egy telefon, egy szimpla sms. Ez előfordulhat egyszer-kétszer, de ha ez rendszeresen előfordul, akkor az azt jelenti, hogy szarik a partner fejére, mert Ő EZT IS MEGTEHETI. A csaj egoizmusa olyan magas szinten van, hogy azt hiszi, hogy bármit büntetlenül megtehet. Tehát a farkánál fogva rángatja a pasit, mert a pasi kezdettől fogva nem fektette le a kereteket, megalkuvó lett, és gyáva következetes lenni, hogy „szívem, ne haragudj ez így nem megy tovább. Nem érzem, hogy őszintén figyelnél rám. Te csak magadra figyelsz.” Vagy a másik helyzet, amikor egy pár készülődik valahová, a pasi már fél órája tűkön ül: „ el fogunk késni! Figyelj, mindenki ott lesz már… Megint miattad késünk… Már sokadszorra csinálod meg ezt.” A csaj meg lassan készülődik. „Ha nem tetszik, húzz a jó kurva anyádba! Majd megvárnak.” – mondja, és készülődik tovább. Tisztelet sem a vendégek, sem a vendéglátó, sem a pasija felé nincs, egy valami létezik: csak ő maga, és senki más. Ne is értem, hogy ilyenkor a pasi, miért nem azt mondja: „figyelj, ha legközelebb ilyen eset lesz, én elindulok, te meg jössz, amikor akarsz!” Ha nem akarja, hogy az a kevés maradék tisztelet is megszűnjön, akkor legközelebb tartsa be a kimondott szavát. Hagyja a csajt a picsába, vagy megtanul alkalmazkodni, vagy nem. Ha nem, akkor az már egy másik sztori."

"A keményfejűség hasonlóan funkcionál, mint az önzés,mivel szintén segít az önmegvalósításban. Azonban, ha én ebben sem ismerek mértéket, akkor egy adott határ után elkezdek eltörni. A makacsság és a sértődékenység bizony házastársak. … A makacs ember soha nem vallja be, hogy ő hibázhat, nem hajlandó engedni a negyvennyolcból. Soha. Itt kezdődik az ő személyes tragédiája, mert nincs olyan makacs, akinek a gerincét a sok-sok-sok kudarc le ne darálná. Ez csak idő kérdése. A hétvégi programok csak úgy alakulhatnak, ahogy ő elképzelte. Csak oda mehetnek, ahova ő akarja. No kompromisszum. Ha valami neki nem tetszik, akkor nem tetszik; ha tetszik, akkor nagyon tetszik. Idővel megtanulja, hogy a pasit hogyan lehet manipulálni, a pasi persze általában tipikus puhapöcs, és hagyja magát, csak hogy béke legyen. Ekkor kezd el a csaj élősködni."

"Ha valaki a kritikára sértődékeny, az azonnal utal az illető túlzott makacsságára. A makacs az merev, a merev meg hogyan tud gyorsan, következetesen reagálni ebben a rohan világban? Ahol napról napra sorozatosan megfelelő döntéseket szükséges hozni ahhoz, hogy valaki jól zárjon egy napot."  

"A megalkuvás mindig belső bizonytalanságból, valójában önbizalomhiányból fakad. Mint ahogy a féltékenység is ugyanebből fakad. Mert akkor vagyok féltékeny, ha nem bízok magamban, hogy én jó nő vagyok, s folyamatosan kérdezgetem magamtól, hogy „Ez a pasi mit keres mellettem? Miért pont velem van?”"

"A nőgyógyásznál elhangzik valami, és a vak elkezd látni. Azt hiszi, hogy elszúrta az életét. Azonban ez nem így van. Ez az idő ebben az esetben 10 év, valójában nem elvesztegetett idő, hanem tanulópénz. A tanulópénz szükséges ahhoz, hogy az ember kinyissa a szemét.. Az elvesztegetett idő ott kezdődik, amikor valaki elkezd látni, felismeri, hogy mit tesz önmagával, mégsem változtat semmin sem. Ilyenkor már nem mondhatja el, hogy az elbaszott életéért a másik a felelős."

"Azt nem értem miért jobb valakinek 90 kilósnak maradni, plusz szenvedni, mint kimondani, hogy ez van, és tenni ellene? Valahogy annyira ésszerűnek látszik az, hogy kimondom, hogy teszek ellene, és akkor jobb lesz nekem, ehelyett abban a langyos szarban ülnek éveken keresztül és várják, hogy történjen valami? Csoda?"

"Változás csak krízis kialakulása után következik be. Mindez azonban fáj. Enélkül pedig nincs megújulás sem."

"A kezdeti fázisban minden embernél ott van a belső kételkedés, hogy „ jó, lesz-e ez, hogyha így csinálom? Megéri-e?” Mindig megéri. Mindig. A szerencse nem a nyulaké, hanem a bátraké. Mindig."

"Szeretettel hozzáérni a másikhoz, az egy dolog. Szerelemmel hozzáérni a másikhoz, óriási különbség. És mindezt lehet látni. A szerelem akkor marad meg, ha feltudnak nézni egymásra, miközben egymástól függetlenül is élik életük összes szerepét."

"Az alkalmazkodás mindig kétirányú, a megalkuvás pedig mindig egyirányú folyamat. Ahhoz, hogy a kölcsönös tisztelet megmaradjon, az is szükséges, hogy mindketten elfogadják azt, hogy egyikük sem szent és sérthetetlen, vagyis mindkettőnek vannak hibái. Ha a belátott hibák ártanak és fájnak a másiknak, akkor- ha a másik fontos-, a felismert hibákon az illető változtat. Ezáltal mindketten változtatnak önmagukon. Nem igaz, hogy egy kialakult, rosszul működő személyiségszerkezeten nem lehet változtatni. Mindent meg lehet változtatni, csak iszonyatosan kemény, következetes munkával."

Bármily meglepő megint társadalmi életet élő hetem van... Flóra, Dédé és Leon kipipálva, holnap pedig megint színház.  

Kedden találkoztam Leonnal, engem, a nagy szkeptikust sikerült rávennie egy előadás megtekintésére a meditációról. Nem is akkora hülyeség, mint aminek hittem. Adelmár ki van akadva, hogy mekkora baromságokra pazarlom az időmet... Egy része az is, baromság... mondtak ott ám olyan nagyokat, hogy csak na, de volt okos része, aztán én azt tartom meg, teszem magamévá, amit én akarok, ami nem kell az meg megy a kukába.  Így már nem is időpazarlás. Az előadáson csináltunk egy 10 perces meditációs gyakorlatot is, majdnem elaludtam közben. Álmatlanságra első osztályú recept. 

Egyik nap, pedig fürdeni voltunk, na nem azért, mert egyébként nem hódolunk eme tevékenységnek, csak most kivételesen medencén voltunk. Egy színész és két színésznő is épp akkor érkezett, mikor mi. A színész pasas szépen meg is bámult, vagy azért mert annyira szép vagyok, vagy felismert, hisz újabban gyakran lát... Nem szimpatizálok vele, ugyanis kegyetlen mód hasonlít, arra a kidobóra, aki egy motorostalálkozó parkolójában egy autónak szorított, majd jó 10 perc védekezés, kapálózás, meg visítozás után feladta, és hagyott "elfutni"... Joggal kérdezi az ember, hogy milyen lehet a motorosnép, ha a kidobók ilyenek egy motorostalálkozón...   

Azom, amim nincs is, azaz a fa*om kivan é'sanyámmal.... 

Már vagy két hete taxizom. Minden nap el kell mennem érte a munkahelyére, ha letelt a gályaidő. Nem is ezzel van a gond, hanem:

1. Miért kell beleszólni abba, ahogy vezetek? (főleg azzal a vezetési tudással, ami neki van... Példának okáért a szembejövő sávba fordul, vagy hatszor lefullad, mire egyszer megindul...)

2. Miért kell hat útközbeni úticélt találni, mint megállópontot?

3. Miért kell értelmetlen sms-eket írni arra vonatkozólag, hogy mikor menjek érte? (Már megszóltam a helyesírását is, állítólag nem olyan pocsék, csak rövidít. Szerintem meg kihagy... ...egész szavakat hagy ki. 14:50 és 15:30 közt szokta fejezni a munkát, szóval e két időpont közt kell elmennem érte. Hogy egyikünk se várjon, bevezettük a szokást, hogy megcsörget, ha indulhatok, én meg visszacsörgetem, hogy vettem az adást. A mai nap folyamán abból adódott a gond, hogy küldött egy sms-t, ami alapján azt hittem 15:20-ra kell mennem érte, ő viszont 15-20 perc múlvára gondolt, azaz szabadfordításban azonnal, mivel vagy háromszor meg is csörgetett. Noh nem lényeg, oda is értem érte, majd megkértem, hogy a közeljövőben értelmes sms-eket írjon, amire nem az volt a válaszreakció, hogy "majd igyekszem", vagy "oké", hanem az, hogy csak annyira ír értelmesen, amennyire én is. Ezen kis is buktam rendesen, ugyanis már több, mint egy éve volt az, hogy megírtam neki az első és egyben utolsó rövidítéses sms-emet, amelyben mindössze a hogy és a vagy szavakat rövidítettem, "h." és "v." formájában. ...azt is azért mert Ukrajnából írtam, az pedig nem két fillért kóstált... Leszidott, hogy írjak normálisan, mert ő így képtelen megérteni mit akarok, azóta egy nyamvadt szót se rövidítettem, a számokat is betűkkel írom, hogy minden eljuthasson az agyáig, és erre jön nekem azzal, hogy csak annyira rövidít, mint amennyire én szoktam... Kérdem erre tőle, hogy az nem zavarja-e, hogy vagy 1 éve nem kapott tőlem egyetlen sms-t sem, amiben bármit is rövidítettem volna? Hát nem zavarta, csak tovább hajtogatta a magáét. ...és ezt MÁSODSZOR A HÉTEN!)

4. Miért nem lehet beismerni, ha valamit elb**ott? 

A másik meg az, hogy én konstansul semmit sem csinálok itthon. Tegnap 3 órát sütögettem a palacsintát, hogy annyi készüljön, amennyiből mindannyian jóllakhatunk, és ő elmosogatni sem volt képes azt a 3 dolgot (amiben kikevertem, amiben sütöttem, és amibe a kész palacsintákat tettem), ami az elkészítés alatt csetresként végezte, aztán ma azzal jött, hogy elmoshattam volna, azt a torony magasságú halmot, amit magam után hagytam (mivel tegnap dél óta kismillió egyéb dolog is mosatlanként végezte) a palacsintasütéssel (különösképp, hogy közöm nincs a 603 darabot számláló csetresből legalább 599-hez...) A hab a tortán pedig az volt, amikor megkérdezte, hogy minek sütöttem palacsintát. "Hát, baszd meg csak azért, mert egy kurva cetlin azt írtad, hogy süssek, mert sok a tej."- mondtam volna legszívesebben, de sikerült visszafognom magam, és kibökni ennek a kulturáltabb verzióját a "baszd meg", és a "kurva" nélkül. Na ekkor az jött, hogy bölcsként hallgatott.

Köszöntem a figyelmet mai kiakadásom minden olvasójának.  

A. - Te, mi is jön a milliárd után?

P. - Billiárd. 

Ilyen jóízűt már rég nevettem... ...meg ilyen rövidet is rég írtam, de ez a kisebb gond legyen... 

Újabban elég sok helyre eljárok, ami azt jelenti, hogy hetente egyszer mindenképp kiteszem a lábam. Már azzal is kezdek megbarátkozni, hogy nem mindenki azért van épp akkor, és ott, hogy engem hátba szúrhasson.

A leendő kollégához szoktunk eljárogatni, egészen megkedvelt, pedig alig beszélek... Ahhoz képest, hogy Harmon mellett megszólalni sem mertem az anyanyelvemtől különbözőn, Adelmár arra is rávett, hogy önmagamtól szóljak, sőt néha alig bővített mondatokat nyögjek eléjük, a régi tőmondatok után. Alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt.

A múlt héten úgy mondanám, hogy már majdnem túlzásba is estem. Szombaton is engedtem rávenni magam egy várososdira, a hét elmúlt egy darab kimenős alkalma mellé. Acheluszék is jöttek, és minden várakozásomat felülmúlták, akarom mondani jól éreztem magam azon sokakkal, akik ottan vallottak, illetve ott voltak. 

Kezdek egészen odáig elfajulni, hogy egy ilyen hét után, a következőt is valami szociális programmal indítsam, nevezetesen egy munkával kapcsolatos megbeszéléssel, aztán kedden, azaz ma, Flórázzak, holnap pedig színházba menjek, majd egy "slava"-ra (házi védszentünnep, vagy szláva)... Belecsaptam a lecsóba, és hol van még a pénteki színházlátogatás, meg a szombat este... Leon, Dédé és Csermá is igényt tart rám, hogy rájuk hol lesz időm, azt nem tudom, de minden bizonnyal ebbe a hétbe már -esetleg nagy jóindulattal szűkösen- nem férnek bele...